IT

IT

Python kezdő kurzus 4. óra

2018. május 09. - zsofiam123

Ahogy elnéztem a blog bejegyzéseimet, rájöttem, hogy a harmadik óra anyaga egyszerűen ki is maradt...vagy csak eltűnt, nem tudom, ezt a hiányt viszont most már nem fogom pótolni, de nézzük, hol tartunk most!

Tudunk változókat, egyszerű függvényeket használni, illetve if/while vezérlési szerkezeteket. Megtanultuk, mi a különbség a literál, a változó és a kifejezés között.

Tesztelés alatt jelenleg annyit értünk, hogy minden változtatás után futtatunk tesztelési céllal, jó és rossz bemeneti értéket is kipróbálva.

És szó volt a visszatérési értékről is, ami számomra még mindig homályos, de abban reménykedem, hogy minél többet írok róla, annál jobban meg fogom érteni. A függvény, amikor visszatér, önmaga is egy adattá válhat...

Amit a függvény tartományán belül írunk, az csak a függvényen belül látható, így beszélhetünk változók hatóköréről. Ezt is megtanultuk.

Bejött egy rajzolós rész is (a turtle), ahol 1-3 közötti véletlenszerűen megadott számok alapján fordul a ceruzánk balra, vagy jobbra, vagy halad tovább egyenesen. Ez a turtle is egy külön modul, importálni kell, mielőtt használni tudnánk.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://igytanulokprogramozni.blog.hu/api/trackback/id/tr4813901842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása